I Just Wanted To Kill You

Nincs mit mesélni az érzéseimről. Nem kell magyarázat. Nem kell más, csak a puszta tény. Meg akartalak ölni. El akartalak tüntetni a Föld felszínéről, mert egy szánalmas kis szar vagy. Egy féreg, aki nem érdemli meg az életet. Ezért tettem, amit tennem kellett. Ezért mentem oda a lakásodhoz, és ezért hívtalak le beszélgetni. Tudtam, hogy le fogsz jönni, hiszen kis hiúján szerelmet vallottál nekem. Le is jöttél, nem csalódtam, elvégre viszonylag jól ismerem az embereket. Lejöttél a sötétbe. És az életeddel fizettél.

Nem mondtam semmit. Nem köszöntem. Nem mondtam, hogy baj van. Csak előhúztam a kés, és mellbe szúrtalak. Ötször. Miért? Azért, mert gyűlölöm a hozzád hasonló szánalmas pöcsöket. Azért, mert neked meg kell halnod, hogy véletlenül se adhasd tovább ezt az életképtelen gént. Azért, mert meg kell mentenek a jövő generációit TŐLED!

Fröcsögött a vér, és te összeestél. Én pedig nevettem. Nevettem a tudaton, hogy ennyivel is jobbá tehetem ezt a világot, hogy végre egy retardálttal kevesebb marad.

Miután a tested a földre hullott - mert ugye még nem éltem ki magam - felnyitottam a hasad. Gőzölgő beleid a havas talajra estek. És én csak gyönyörködtem a látványban. Hogy lehet valami ennyire gyönyörű és kielégítő? Ahogy a vértócsa egyre nagyobb lett alattad, úgy lettem egyre nyugodtabb. Mire végre leállt a folyamat, úgy éreztem magam, mint akit kicseréltek. Végre megtettem, amit tennem kellett, és többé nem kell szenvednem a gyengeséged miatt.

Remélem a pokolra jutsz, te féreg! Annál ugyanis nem érdemelsz jobbat!

Unbroken Circle

A kör közepén állt. Fehér ruhás gyerekek ugráltak kézen fogva körülötte. Arcukon angyali mosoly. A hajukban virágokból font koszorú. Az ég tiszta volt, a nap forrón és ragyogóan tűzött le rájuk. Látta mozogni a gyerekek száját, szinte hallotta az édes gyermeki hangokat, ahogy együtt énekelnek, dicsőítik apró és törékeny életük megalkotóját. A felsőbbrendű tökéletes lényt. Visszagondolt a saját gyermekkorára és elöntötték a kedves emlékek. A vasárnapi családi ebédek, ahol az apja megdicsérte egy-egy ügyes cselekedete miatt, ahol az anyja tálcán hozta a friss, gőzölgő ételt, ahol a testvérei vidám kacagása az egyetlen, amit hallani lehetett a szobában. Kinyitotta a szemeit, kiszakítva magát az emlékek áradatából. Boldogság árasztotta el a szívét. Szeretet vette körül, tiszta és csodálatos.

Hallotta a zenét. A mennyország édes hangjai visszarántották a feladatához. A szertartáshoz.

Lenézett magára, meglátta a kést a saját kezében. A gyermekek tovább rótták a köröket. Felemelte a kést és a csuklójához tartotta. Mélyen a húsába nyomta, majd megrántotta. A penge átszakította a bőrt, a húst, az inakat és a verőeret is a karjában. A vér fröcskölni kezdett. Az égen szürke fellegek jelentek meg, és villámlani kezdett. A gyermekek, továbbra is egymás kezét fogva, mosollyal az arcukon táncoltak haldokló teste körül. Ahogy a vére a fehér ruhájukra fröccsent, a boldogság maszkja úgy kezdett el lemállani az arcukról, mintha savval locsolták volna le puha bőrüket. Ajkak nélküli torz fejekké változtak, akik szemeiben rettegés és fájdalom látszott csak. Az égből vörös villámok csaptak a földbe, és az eddigi megnyugtató zene egy felkavaróan kifacsarodott melódiába csapott át. A gyermek-démonok egyre gyorsabban rótták a köröket, arcuk egy száj nélküli néma sikolyba torzult, de nem engedték el egymás rothadó húsú kezét. Csak vonaglottak körbe-körbe, egyre szédítőbb sebességgel. Próbált az édes emlékekbe menekülni az istentelen látvány elől, próbálta maga elé idézni a boldogságot, a hitet, ami pár másodperccel ezelőtt még természetesnek tűnt számára. Egy pillanatra sikerült felidéznie az asztalt. Az ebédet. De a pillanat hamar elmúlt, és a kép átalakult. A tálcán férgek tekergőztek nyálkásan. A testvérei elhalványultak, majd eltűntek. Csak az üres székeik maradtak hátra. Az asztalfőnél egy szörnyeteg ült, vicsorgó fogakkal, és tömte magába a felszolgált férgeket. Az anyja helyén, egy kitömött bábu állt. A szája bevarrva, a szemei kiégetve, a ruhája szétszaggatva. Próbálta elhessegetni magától a gondolatot, és könyörgően az égre emelte tekintetét. Hogy lehet ez? - kérdezte magától. A növények eltűntek körüle, csak parázs és hamu volt akármerre nézett. És a táncoló démonok. A fröcskölő vér. A horror, a felismerés horrora, hogy nem létezik Isten. Hogy nincs senki, nem várja senki az útja végén, hogy egyedül van.

A vérfagyasztó gondolat, hogy hibát követett el.

A tánc és a zene abbamaradt, amikor a szíve az utolsót ütötte. Az rothadó gyermekek köre megnyílt, pontosan egy testnyi helyet hagyva szabadon. A kör közepén lévő tetem - mintha felgyorsult volna az idő - zsugorodni és oszlani kezdett. A folyamat végére pontosan úgy nézett ki, mint a körülötte állók. Felkelt és beállt közéjük a szabad helyre. Egy gondolatfoszlány átsuhant az agyán, egy darabka felismerés, az események realizálása. Megértette a többiek fájdalmas arckifejezését, a kétségbeesésüket, de amint kezei a két oldalán álló lény kezeivel összezáródtak, minden egyedi gondolata megszűnt. A kör ismét bezárult. Részese lett a kollektív tudatnak, aminek egyetlen célja volt. A mennyország álcájának fenntartása a külvilág felé.

Egészen a következő szertartásig.

----------------------------------------------------------------
Will the circle be unbroken

By and by, by and by

Is a better home waiting 

In the sky, in the sky?

Regression

Imagine that you are in a front of a cave. Describe the cave.
The cave is scary.
You can touch the wall of the cave. How does it feel?
It feels strange.
Now you go inside the cave.
I don't want to.
You don't have to be afraid. You are in a safe place.
I'll go inside then.
You will see a light at the end of the cave.
The light is comforting.
This is the exit of the cave. Where are you now?
In a room. It's a hall of an old castle.
You notice a staircase in there. You may want to climb it.
There are two staircases. Up and down.
Choose one.
I want to go up.
Where are you now?
It's the top of an old lighthouse. Above the clouds.
Now you realise that you are not alone anymore. There is somebody there. Who is he?
There's David.
He will be your guide in your journey. What does he say?
He says he missed me and I must jump.
You don't have to be afraid.
But his smile is weird!
He is helping you.
Is he?
You trust him.
But he wants me to jump!
Then you must do it.
And so did I. 

Where am I now?

Nobody knows.

Why am I there?

Nobody knows.

Am I alive?

Nobody knows.

The Child

Kezeit végigfuttatta a barlang nyirkos falán. Teljes sötétség vette körül. Félelmeivel nem törődve lépkedett tovább, kezét egy pillanatra sem vette le a falról. Az egyenletlen felszín biztonságot nyújtott neki. Más már úgysem maradt. Egyedül volt, és félt. Félt a sötétségtől, félt az ismeretlentől és félt attól, hogy örökre eltévedt. Hiányzott neki, hogy fogják a kezét, hogy ne egyedül kelljen bejárnia az utat. Túl korán került ide, ezt már megértette ennyi idősen is. Tovább lépkedett, hisz mi mást tehetett volna a sötétben? A kezét a rideg, nedves sziklákon húzva, még akkor is, amikor a kiálló éles peremek megvágták azt.
Nem tudta, hova visz az út, de azt érezte, hogy ennél rosszabb nem lehet. Hogy előbb utóbb találkozik valakivel, bárkivel, és végre nem lesz többé egyedül. Bármit jobbnak gondolt a barlang ijesztő morajlásánál. Azon tűnődött, hogy hogy kerülhetett ide, és hogy van-e célja ennek az útnak. Vajon van-e fény az alagút végén. Ha van fény, vajon várja-e valaki ott, vagy ennyi lenne az egész pusztán? Gyalogolni a sötétben, egyedül, egyik kezét a falon tartva támpontként. A hidegben. A bűzben. A helyen, ahol a kétségbeesett segélykiáltásodra csak a visszhang válaszol. A szívében eluralkodtak a kételyek. Már nem csak a hideg miatt reszketett. Veríték gyöngyözött a homlokán, és érezte, ahogy a vérrel vegyes víz végigcsorog a karján. Az út elején még bátor volt, de ki tudja már, hogy milyen rég óta gyalogolt ezen a rettenetes helyen. Egy dologban volt már csak biztos. Nem akart tovább menni. Mély rettegés lett úrrá rajta, de nem állt meg. Hagyta, hogy a fal vezesse, vakon, mélyebbre a sötétségbe. Csak lépkedett, egyik lábát a másik után helyezte, nem gondolkozott már sem az okokon, sem a célokon. Elvesztette az érdeklődést, nem akart már tudni semmit.

Aztán egyszer csak véget ért a fal. 

A lábaiból kiszaladt az erő. Összeesett. Eddig azt gondolta, hogy ennél rosszabb már nem lehet, de most! Az egyetlen támpont is eltűnt. Mihez kezdjen most? Kétségbeesetten tapogatózott a földön, próbált találni valamit, bármit, ami irányba tudja helyezni, ami segíteni tud neki, de nem volt ott semmi. Négykézláb indult hát tovább, zokogva. Az anyukáját akarta. Az anyukáját és az otthonát. A takaróját, a játékait, mindent, ami régen az övé volt. Régen, mielőtt erre a helyre került. A kezei hirtelen megcsúsztak, és kibillent az egyensúlyából.

Egy szakadék.

Nem látta, érezte. Még jobban remegni kezdett, ahogy a gondolat megfogalmazódott benne. Lehorzsolt, véres, sáros kezével letörölte a könnyeket az arcáról. Már nem félt. Tudta, mit kell tennie. Rájött, hogyan vessen véget a rettegésnek és a magánynak. Meglátta a fényt az alagút végén.

Kihúzta magát, mély levegőt vett, elmosolyodott.

Ugrott.

Béke.

Nyugalom.

Szeretet.

Sötétség.

Illustrated by Bekka

Suicide - Part II. (Plan)

But there are people out there who can be with you in this horrible time, 

Senki sincs. Nem is volt soha. Valahol mélyen úgy gondolta, hogy ennek nincs semmi értelme, de az nem változtat az érzésein. Nem változtat a tudaton, hogy mélységesen egyedül van ezen a világon. Az elhatározás már úgyis megszületett. Az emberek pedig nem érdekelték többé. Eddig is elítélték a deviáns viselkedése miatt,

and will not judge you, 

mostmár nem számított, hogy emiatt a megoldás miatt is el fogják ítélni. Legalább már nem lesz ott, hogy végignézze.

or argue with you, 

Nem volt kedve ahhoz többé, hogy másokat próbáljon meggyőzni, hogy másoknak megpróbálja megmutatni, hogy min megy keresztül, hogy hogyan éli meg a dolgokat. Egyébként is, ha egyszer elmondana mindent, annak előbb utóbb

or send you to a hospital, 

zárt osztály lenne a vége. Nem nyílhatott meg többet, és nem is akart. Már feladta a küzdést. Kiválasztotta a megoldást, és nem volt kíváncsi végighallgatni az emberek monológjait arról,

or try to talk you out of how badly you feel. 

hogy mennyire nagy hülyeség ez a lépés. Elege volt a közhelyekből, abból, hogy mások attól érzik fontosnak magukat, ha ilyen helyzetben közbe akarnak lépni. Senkik. Soha nem is számítottak. Barátok.

They will simply care for you.

Barátok, akik mindig csak ilyen helyzetben kerülnek elő, és máris úgy gondolják, hogy titeket barátságra teremtett a világ. Az összes csak képmutató fasz.

Find one of them. 

Nincs köztük olyan, aki miatt érdemes lenne más megoldáson gondolkozni.

Now. 

Nem is lesz soha.

Use your 24 hours, or your week, and tell someone what's going on with you. 

Az időpontot még nem tűzte ki, de végül is nem rohant sehova.

It is okay to ask for help.

Viszont néhány dologban biztos volt.

Soha nem fog segítséget kérni.

Nem fogja elmondani senkinek.

És nem fog levelet hagyni.

Love Chamber

A földön feküdt, eszméletlenül. Hosszú barna haja szétterült a mocskos padlón. Ajkai résnyire nyitva voltak, mintha épp egy kéjes nyögés közepette dermedt volna mozdulatlanságba. A mellkasa egyenletes fel-le emelkedése, és a tehetetlensége felizgatott.
Előkészítettem a felszerelésem. Nem volt sok, csak kötél és kések. Óvatosan, nehogy idő előtt magához térjen, a feje fölé emeltem a kezeit és hozzákötöztem a falban lévő kampóhoz. Szerettem ezt a helységet. Annyi élmény kötődött már hozzá.
Miután a lábait is rögzítettem, egy pohár vizet öntöttem az arcára. Félig még kábán, tágra nyílt szemekkel, riadtan próbált összekuporodni, takarni magát előlem. Természetesen erre nem volt módja. Két lépésnyire álltam, és ittam magamba a látványt. A mellbimbói megkeményedtek, ahogy a hideg víz végigcsorgott a testén. Közelebb léptem és végigsimítottam a derekát. Áramütésszerű érzés volt, ahogy a forró, puha szövet találkozott a hideg kezemmel. Megpróbálta elhúzni magát előlem, de nem volt hova mozognia, nem volt hely. Sírni kezdett, könyörögni. Azt zokogta, hogy bármit megtesz, van pénze, odaad bármit, csak engedjem el. Csak a szokásos, számtalanszor hallottam már, bár reméltem, hogy ez most más lesz. Hogy Ő különleges lesz. De nem baj, így is jó. Térdre ereszkedtem, és a nyelvemmel közelíteni kezdtem a csiklójához. Végtelen izgalom lett úrrá rajtam, ahogy megéreztem az illatát. Amikor hozzáértem, összerándult. Az arcán egy újabb érzelem volt megjelenőben az eddigi rettegés mellett. Undor. Helyes. Lassan mozgatni kezdtem a nyelvem, végigjárva a lába közötti minden pontot. Öklendezni kezdett. Egyre gyorsabban mozgattam a nyelvem, és észrevettem, hogy a zokogása szaggatott sóhajtásba alakul át, és az érzelmi kavalkádból ismét egy új - eddig sosem látott - kezdett körvonalazódni. Élvezet. A teste remegése is átalakult, és amikor közelebb nyomta a csípőjét a nyelvemhez, már biztos voltam benne, hogy Ő mégis különleges.
Fölé térdeltem, és a közösülést imitálva kezdtem mozogni, a hasához dörzsölve a péniszemet. Egyre erősebben remegett, könnyek csorogtak végig az arcán, és abban a pillanatban, amikor rám nézett, belé hatoltam  A hüvelyének ritmikus összehúzódása elárulta az orgazmusát. Teste elernyedt, és egy nyögés kíséretében a feje visszahanyatlott a földre.
Gyönyörű látvány volt. És ezt a képet már csak egy dolog tehette tökéletesebbé.
Vér.
Ügyelve arra, hogy a mozgást ne hagyjam abba, a késért nyúltam. Ő továbbra is az orgazmusa utórengéseivel volt elfoglalva. Magasra emeltem a kést, vártam egy kicsit, majd lesújtottam. A becsapódás pillanatában a hüvelye ismét összerándult, de most sokkal erősebben, és én szinte csillagokat láttam az élvezettől. Kitéptem a testéből a kést és ismét döftem. Újra és újra, miközben egyre gyorsabban mozogtam benne, egészen addig a pontig, míg már nem bírtam tovább húzni, a feketeség elborította az agyam és belé élveztem.
Még élt. Egyre halkabban sikoltozott, egyre kevésbé küzdött, de még élt.
Hátrébb léptem, és a kést a hüvelyébe döftem. Ki-be mozgattam, és néztem, ahogy a vér szétfolyik a padlón körülötte. Még időnként megrándult a teste, de már nem adott ki hangokat. Addig csináltam, míg végre minden elcsendesült. Míg ki nem elégültem még egyszer.
Ez volt a legjobb napom.

The Therapist

A meleg vér ráfröccsent az arcára.
Még hogy gyerekes... Ennyit tudsz mondani a diplomáddal és a sokéves tapasztalatoddal? Gyerekes. Hát megbaszhatod! Nézd csak, ez a szempár, ez. amit most látsz, ez a belső gyermek szeme. Aki máris gyűlöl téged, és egy egyszerű agyturkásznak tart, aki csak azért mondja a hülyeségét, hogy elbizonytalanodj magadban. Hogy megtörj, kiürülj, és emiatt kénytelen legyél újra és újra visszamenni hozzá.
És a belső gyermek dühös lett.
Nézz a szemembe te szar! Belém akartál látni? Igazán mélyre? Tessék, itt vagyok! Nem kell küzdened tovább, megmutatom mi van belül!
A mellkasához szegezte a kést, amivel eddig a kiabálás közben hadonászott. Az orvos a székéhez volt kötözve. Ahhoz a székhez, amiben minden alkalommal önbizalomtól duzzadóan pöffeszkedett. Ahhoz a székhez, amiből elemezgette a nyomorult páciensei életét. Hogy minden a szülők hibája. A gyerekkori traumák. Csakis ez. Meg sem próbálta megérteni, meg sem próbálta átérezni, csak aggatta rá a címkéket, ilyeneket, mint szocifóbia, borderline, ciklotímia, de mélyebbre nem ment. Nem akarta megérteni ő sem, ahogy senki más sem akarta soha. Miért is gondolta, hogy ez más lesz? Miért gondolta, hogy ez az ember lesz az, aki végre, ennyi évnyi magányos szenvedés után képes lesz őt megérti?
Elhatározta, hogy ő lesz az utolsó, akinek esélyt ad.
Elhatározta, hogy ő lesz az első, aki bűnhődik a kudarc miatt.
Mindent elmondott, logikus érveket sorakoztatott fel elkövetkező tetteinek igazolására.
Az orvos csak ült, összekötözött kézzel, a szemében rettegés tükröződött. Tudta, hogy ennyi volt. Látta az elszántságot egykori betegén, és látta rajta, hogy helyesnek tartja, amit tesz. Ha meg tudott volna szólalni, akkor sem tudta volna meggyőzni, hogy álljon le. A feleségére gondolt, és a gyerekeire. Az első betegére, akit sikeresen kezelt. Arra gondolt, hogy bárcsak lett volna...
A meleg vér ráfröccsent az arcára.
A belső gyermek a terapeuta torka mögé célzott, hogy gyorsabb és erősebb legyen a vágás. A kés pengéje olyan könnyen hatolt át a bőrön, mintha vaj lett volna. Egy pillanatig nem történt semmi, aztán elkezdett spriccelni a vér. Ömleni, fröcsögni.
A meleg vér ráfröccsent az arcára.
A feladat végrehajtása kielégítette. Végre, hosszú idő után most, először érezte magát igazán nyugodtnak. Az ablakhoz sétált. A késről lehulló vércseppek mintát rajzoltak a szoba szőnyegén. Megtörölte az arcát, és kinézett az ablakon. A lemenő nap aranyos-narancsos fényének szépsége elkápráztatta. Úgy érezte, hogy végre nyugalomra talált.

Suicide - Part I. (Plan)

There is help for you.

Próbált beszélni, de senki sem figyelt. Próbálta elmondani, hogy mit érez, de senki sem értette.

Stay on the phone with the operator and wait for help to arrive.

Miért kéne tovább várni? Úgy érezte, elérkezett az ideje. Úgy érezte a kezei meg vannak kötve, nem kapott levegőt a felgyülemlett feszültség, a le nem vezetett indulatok, a ki nem mondott gondolatok fullasztóan nehezedtek a mellkasára.

Do not hesitate to call.

Nem bírt tovább létezni azzal a tudattal, hogy akár még egyetlen percet is töltsön ebben az undoritó világban, ebben a groteszk dimenzióban, ahol minden sötét, ő pedig egyedül van.

Your life is extremely valuable, and people care about you.

Tudta jól, hogy senkit sem érdekel, hogy hol van, vagy mit csinál.
Tudta, hogy nem hiányozna senkinek.

Please reach out for help.

Egyébként sem volt szüksége a szánalmukra, sem a megjátszott figyelmükre, ami mögött nincs is valós érdeklődés.

Never act on your thoughts of suicide.

Fel akarta tépni a sebeit, hogy végre érezzen valamit, felszakitani a bőrt, hogy fájjon, hogy lássa a vörös vért folyni a karjából, hogy végre ne minden fekete vagy fehér legyen, hogy létezzenek új színek, új ingerek, bármi, ami kirántja az unalom szintelen masszájából.

Never.

Rászánta mágát. Meg akart halni.