The Therapist

A meleg vér ráfröccsent az arcára.
Még hogy gyerekes... Ennyit tudsz mondani a diplomáddal és a sokéves tapasztalatoddal? Gyerekes. Hát megbaszhatod! Nézd csak, ez a szempár, ez. amit most látsz, ez a belső gyermek szeme. Aki máris gyűlöl téged, és egy egyszerű agyturkásznak tart, aki csak azért mondja a hülyeségét, hogy elbizonytalanodj magadban. Hogy megtörj, kiürülj, és emiatt kénytelen legyél újra és újra visszamenni hozzá.
És a belső gyermek dühös lett.
Nézz a szemembe te szar! Belém akartál látni? Igazán mélyre? Tessék, itt vagyok! Nem kell küzdened tovább, megmutatom mi van belül!
A mellkasához szegezte a kést, amivel eddig a kiabálás közben hadonászott. Az orvos a székéhez volt kötözve. Ahhoz a székhez, amiben minden alkalommal önbizalomtól duzzadóan pöffeszkedett. Ahhoz a székhez, amiből elemezgette a nyomorult páciensei életét. Hogy minden a szülők hibája. A gyerekkori traumák. Csakis ez. Meg sem próbálta megérteni, meg sem próbálta átérezni, csak aggatta rá a címkéket, ilyeneket, mint szocifóbia, borderline, ciklotímia, de mélyebbre nem ment. Nem akarta megérteni ő sem, ahogy senki más sem akarta soha. Miért is gondolta, hogy ez más lesz? Miért gondolta, hogy ez az ember lesz az, aki végre, ennyi évnyi magányos szenvedés után képes lesz őt megérti?
Elhatározta, hogy ő lesz az utolsó, akinek esélyt ad.
Elhatározta, hogy ő lesz az első, aki bűnhődik a kudarc miatt.
Mindent elmondott, logikus érveket sorakoztatott fel elkövetkező tetteinek igazolására.
Az orvos csak ült, összekötözött kézzel, a szemében rettegés tükröződött. Tudta, hogy ennyi volt. Látta az elszántságot egykori betegén, és látta rajta, hogy helyesnek tartja, amit tesz. Ha meg tudott volna szólalni, akkor sem tudta volna meggyőzni, hogy álljon le. A feleségére gondolt, és a gyerekeire. Az első betegére, akit sikeresen kezelt. Arra gondolt, hogy bárcsak lett volna...
A meleg vér ráfröccsent az arcára.
A belső gyermek a terapeuta torka mögé célzott, hogy gyorsabb és erősebb legyen a vágás. A kés pengéje olyan könnyen hatolt át a bőrön, mintha vaj lett volna. Egy pillanatig nem történt semmi, aztán elkezdett spriccelni a vér. Ömleni, fröcsögni.
A meleg vér ráfröccsent az arcára.
A feladat végrehajtása kielégítette. Végre, hosszú idő után most, először érezte magát igazán nyugodtnak. Az ablakhoz sétált. A késről lehulló vércseppek mintát rajzoltak a szoba szőnyegén. Megtörölte az arcát, és kinézett az ablakon. A lemenő nap aranyos-narancsos fényének szépsége elkápráztatta. Úgy érezte, hogy végre nyugalomra talált.